Normális vagyok, a hangok is megmondták

Végre vége mindennek! Végre vége a hétnek! Najó, még nem teljesen, csak mert csak első szörnyű biológia ZH-t tudhatom magam mögött, meg egy ez okozta vonatlekésést. :) Így egy órával később érek haza, ennyivel kevesebbet pihenhetek és ennyivel kisebb az esélye annak, hogy a szombati angolórán ébren, éberen tudjak figyelni. Elképzelem magam, ahogy a hosszúkás teremben, az egymással szemben elhelyezett padokból a velem szemben ülő érdekes fog nézni rám, mikor párokban kell feladatot megoldani. Nagy fekete táskák- nem is táskák, inkább bőröndök- lesznek a szemem alatt és hatalmasakat pislogva fogom értetetlenül bámulni hol a tanárnőt, hol a táblát, hol a párom. Pedig nem értetlen vagyok, csak szimplán fáradt és azok az átkozott manók csak jönnek és egyre csak jönnek és szórják a homokot a szemembe…én meg nem tudom majd nyitva tartani. Szóval elfáradtam. Nem is tudom, miért vállaltam el ilyesmit. Egyetemre járni és ott jól teljesíteni, hétvégi tanfolyamra járni és oda készülni, nyelvvizsgára jelentkezni és azt jól elvégezni…. eléggé összezsúfolta a félévemet. És most változtatnom kéne valamin, hogy minden jól menjen:
1. Lemondok az alvásról
2. Valahol félgőzzel teljesítek
Ha lemondok az alvásról, hisztis, undok és kibírhatatlan leszek. Ezt szerintem nem sokan akarnák… főleg nem én. Ráadásul az alvás-adagomról nem fogok lemondani. Imádok aludni. Ha választanom kéne az alvás és a tanulás között, inkább az alvást választom. Ha fáradt vagyok, belealszom a könyvekbe… ennek semmi értelme….. Nem! Aludnom kell, azt nem adom!
Persze, ha meg valahol nem teljesítenék jól…. az sem nézne ki túl jól. Egy egyetemet nem 93 évesen akarok elvégezni. A nyelvre most nyitott a félig megkövesedett szivacs-agyam. Egy felsőfokú nyelvvizsgát, ráadásul ingyen, illik megcsinálni. Sikeresen. Szóval…. Egyik sem megy.
Ki volt az az idióta, aki a napokat 24 órára osztotta be?! Egy nap miért nem lett inkább 36 óra. Akkor boldog lennék, mindenre jutna időm. Még az alvásra is és nem kéne belebolondulnom a tanulásba. Az őrültség jeleit valamelyik nap álmaiban láttam: kedden, ami szintén egy fantasztikus nap volt, ásványokkal álmodtam. A nevükkel a szerkezetükkel…. brrr!
Ó a kedd, az a csodálatos kedd! Reggel még jól indult minden. 8-tól ásvány és kőzettan elmélet, 12-től meteorológia. Ezt nagyon élvezem, érdekes óra. Aztán délután négytől ásvány és kőzettan gyakorlat. Kiderült, hogy 2 hét múlva ZH-t írunk belőle. Csodás… ez egyébként a legnehezebb tárgyakhoz tartozik. Kapok egy testet, megkeresem rajta tükörtengelyeket, a gíreket ( GÍR a görög GYROS szóból származik, azt jelenti forgatni) és megmondom, hogy a test melyik rendszerbe és osztályba tartozik. Lerajzolom a rajzát, elmondom a nevét és megmutogatom rajta a prizmákat és egyéb lapformákat. Érdekes, csak sok könnyen összekeverhető. Szóval kedden megint én kaptam az első testet…. a kihúzott négyből nekem kellett először elmondanom az elsőt. Hát nem ment. Elég cikis óra volt. Összesen nyolcan vagyunk a csoportban(most egy valaki hiányzott). Mikor 3 sorozat végére értünk, a tanár elkezdte mondani, amit kellett mondjon. Összesen 3 ember járt be gyakorolni és tudott válaszolni helyesen. A hátsó sorban ülő 3 fiú nem éppen szuperáltak. Mikor a tanár mondókája végére ért, összegezte az osztályt: 1. (mutat a 3 ügyire, akik gyakorolnak) vannak, akiknek megy. 2. (mutat a hátsó sorba ülő 3 fiúra) vannak, akiknek egyáltalán nem megy. 3. (mutat rám) és van, akinek mehetne. Vagyis még nem teljesen, de már félig elástam magam. Na mindegy. Eme fantasztikus óra után, aminek 6 órakor van vége, rohantam egy gyalog, egy ütemezett tempóban 30 perces ügetésnyi távolságra fekvő másik épületbe. Pontosabban az Agrártudományi Egyetem színháztermébe. Siettem, hogy el ne késsek. Mikor már csak 100 méterre voltam az épülettől egy zebra feltartott. Mármint nem egy zebra-csorda, amik épp Afrikából vándoroltak át az úton, hanem egy gyalogos átkelőhely és egy piros lámpa. Állok a zebránál… -egész nap szakadt az eső- és jön autó, meg még egy és még egy és egy kis teherautó, meg egy busz és PLACCS! Gratulálok neki. Mindenki ki tudta kerülni azt a szerencsétlen pocsolyát csak a busz nem. Belegázolt, nem kis sebességgel és lefröcskölt. Tetőtől talpig csurom vizes voltam. Úgy estem be a táncpróbára, amit végülis nem sikerült lekésnem. :) Annak ellenére, hogy többet melegítünk, mint amennyit táncolunk, szeretem. Emlékeztet a Hosszúlépős próbákra. Ugyanis, mikor én táncolok Ők is táncolnak. :) Amúgy kellemes hangulatú próba….kellemesebb, mint ami ez után jön. Akkor van az együttesnek próbája. Szigorú tanár. Se egy hang, se egy félrenézés se semmi nincs megengedve. Megnéztem az első fél órájukat. Egy magyarbődinek kereszt koreográfiát táncoltak, bár, ki nem találtam volna. Semmi bődis jellege nem volt. Legszívesebben odamentem volna a tanárhoz és megmondtam volna neki, hogy “Hé bácsi! Ez nem bődi, ne nagyon erőltesse!” De hát ilyet nem illik. Na mindegy. Inkább elfolytottam és magamban bosszankodva jöttem el. Fergeteges keddem volt. Olyan volt, mint egy csütörtök, amikor minden csütörtököt mond, de sajnos ez egy kedd volt. Nem panaszkodunk! Megcsinálok mindent! Elmegyek angolra és celluxszal  felragasztom a szemem, hogy ne ragadjon le. A németet is megcsinálom. És az egyetemet is. Apropó német. Egy csoporttársamat fogom szintre hozni németből. Régen tanult, de nincs belőle nyelvvizsgája. Így az alapokat velem fogja átismételni. Ezért is neki kell veselkedni a németnek. Ne beszéljünk fölöslegesen, inkább:
”HALADJUNK, TELJEN MEG TUDÁSSAL HAL-AGYUNK!” :)