Egy gondolat bánt engemet…

Szép napot!
Nem is tudom… Gondolkodom, tehát vagyok. Tehát vagyok, mert gondolkodtam és arra jutottam, hogy ma(szombaton) még szabad napot veszek ki. Vagyis vettem ki. Kicsit még lazítottam, feltöltődtem, hogy a tegnapihoz hasonló hiszti-rohamokat elkerüljem és újult erővel kezdhessek neki az előttem tornyosuló feladatokhoz. Merthogy sok van. Nagyon sok, sőt… és ha végig akarom ezeket csinálni, akkor ilyen apróságokat nem engedhetek meg magamnak. Úgysem vezetnek sehova, nem visznek előrébb. Így inkább a feladatra koncentrálok és fejlesztjük a problémamegoldó képességünket.
Ma a húgom egy pszichológiai tesztet csináltatott velem és jól ki is elemezte. Elég sok minden kiderült a rajzomból. Mondjuk olyanok is, amikről nem is tudtam. :) Mindegy, a művem mesteri lett. A mai pihenős nap közben azt is kitaláltam, hogy Amerikába menni költséges nagyon, ezért inkább Amerikát hívom ide. Azt találtam ki, hogy mi lenne, ha egy híres embert, akit sokan ismernek és szeret utazni, más kultúrákat megismerni, felajánlok neki egy cserekapcsolatot. Eljönne ide a nyáron, én megmutatnám neki Magyarországot minden értékével együtt és ő meg cserébe vendégül lát, ha odautaznék. Nyelvgyakorlásnak is remek szerintem. Már csak ki kell találnom, hogy kit hívok el. Aztán lenyomozom az elérhetőségét és lelevelezem vele a dolgot. :) Nevessenek csak! Valóban álomszerű az egész, de manapság az emberek elfelejtik, hogy álmok nélkül nem lehet élni. Pont, mint mese nélkül sem. 

Mese felnőtteknek

Vegyük példának a Disney-meséket. Mennyien szeretik. Látjuk a sok állatot/embert énekelni, táncolni, hősnek lenni és egyebek. De ugyanakkor, ha jobban megnézzük, minden mese tanít valamit. Mint régen a fabulák. Ezek is pont azt a szerepet töltik be. Egy Lilo és Stich a család fontosságát, a Dínó a csoport erősségét, összefogást próbálja megmutatni. És vannak még mesék, amik csak a fantáziánkat indítják be. Az mondjuk érdekelne, hogy a mesebeli csodalények hogyan születtek? Mármint nincs nagy valószínűsége annak, hogy valóban léteztek volna, de akkor kinek volt akkora képzelőereje, hogy ezeket kitalálja? Mindegy! A lényeg, hogy kellenek a mesék, kellenek az álmok, hogy előre vigyenek. És szerintem az a legjobb, ha ezek egy kicsit sem hasonlítanak a valóságra. Mert ha mondjuk, a fenti ötletem bolondságnak is tűnik, ha sikerül megvalósítanom, akkor valami újat teremtettem. :) És általában újak a szokatlan, merész, valótlan dolgokból lesznek. Nemrég elolvastam az előzőélet-kalkulátorban, hogy mit hoztam magammal az előző életemből. Még mielőtt elolvastam volna, úgy gondoltam, hogy nekem valami újat, maradandót kell csinálnom. Mikor olvastam a kalkulátort- hozzáteszem nem hiszek az ilyesmikben-, teljesen meggyőződtem róla, hogy valami ilyesmit kell tennem.

“Feladatod, amit áthoztál előző életedből a jelenbe:
Legfontosabb feladatod, hogy a világot szebbé és jobbá tedd! Fizikai és szellemi pusztaságok várnak az érintésedre. Mindig mosolyogj!”

A héten voltam egy előadáson, ami a németországi ösztöndíjakról szólt. Imádom a németeket. Segítenek sokaknak sokfelé. Az itteni viszonylatokhoz képest rengeteg pénzzel támogatják a kikívánkozó diákokat, de az ottaniakhoz képest, az a pénz rettentő kevés.
De elhatároztam, hogy most még nem megyek ki. DE majd később mindenképpen egy évet kint töltök. Majd mikor lesz szakmám, diplomám és munkám és megtudom keresni a rávalót, akkor kimegyek kutatni. :)

Hát elkezdődött az igazi egyetemi élet. A szomszédos szobában dübörög a borzalmas minőségű, iszonyat hangos zene, hétfőn is és kedden is újabb ZH-t írunk, aztán beadandók hada sorakozik kidolgozásra várva. Program program hátán.  Én meg csak a bőség zavarában ülök a szobában. Bár a héten már fejlődtem és újabb ismeretségeket kötöttem. A rokonvizit alkalmából több csapattársammal is együtt villamosoztam és beszélgettünk. Egy lányról kiderült, hogy néptáncolt, így sikerült végre felfednem rejtőzködésüket a “népieknek” és táncra csábítanom. Aztán még kiderült, hogy egy csoporttársam Ukrajnából jött. A szobából is kimozdultam már. A szerdai hosszúszünetben kedves szobatársam elkísért a csomagomért, amit Opiczer Laci hozott és egy néninél hagyott. A néni nagyon kedves volt és úgy fogadott, hogy “ Mondtam Lacinak, ha bármiben tudok segíteni, csak szólj nyugodtan!” Ezzel előkotort a fiókja mélyéről egy névjegykártyát és odaadta. Kisétáltam a szobából csodálkoztam, hogy még vannak önzetlenül segítő emberek. :) A kellemes élmény után az Alexandra könyvesboltba szabadultam be. Kellett venni egy csillagászatos könyvet, de sajnos rossz helyre tették a témakört. Pont a nyelvkönyvek és szótárak mellett volt és olyan nehezen tudtam onnan elszakadni. Végülis sikerült és elkezdtem keresni a könyvet. Gondoltam megy eladó segítsége nélkül is. 10 perc után feladtam. Kerestem egy eladót, de nem volt könnyű rájuk bukkanni, ugyanis elbújtak. De rájuk találtam és segítettek. Mint kiderült a könyvet jó helyen kerestem, csak figyelmetlen voltam. Előfordul. A biológia ZH eredményét még mindig nem tudjuk, a fizika bácsi meg gonosz. Hétvégén majdnem 4 órát töltöttem a fizika feladatok megoldásával, de volt amelyiknél elakadtam, ugyanis nem stimmelt a megoldó kulcs megoldásaival. Hétfőn órák közti szünetben megkérdeztem, hogy mit ronthattam el. Erre gonoszan kimegy a táblához és elkezd irkálni. Elszámoltam a feladatot, de nagyon gonosz volt. Nem ám értékelné, hogy a 300 diákból 10-en gyakorolnak körülbelül és én a 10 között vagyok. Nem, le kell hordjon. Ráadásul rémhíreket terjesztgetnek a bácsiról, hogy tavaly sorra buktatta meg a diákokat és valószínűleg idén sem számíthatunk másra. Én nem akarok megbukni és nem is fogok. Ha kell csak ezt fogom tanulni, de én nem akarok megbukni. Nem hagyom magam! Izgalmasodnak a dolgok.
Végezetül egy kis útravaló mindenkinek. Én csináltam. :)

Már a galambok se repülnek