Kell egy kis áramszünet…

Azt hiszem a kollégium egy héttel megelőzte a világon mindenhol meghirdetett “Föld Órája”-t. Mi március 19-én délután tartottuk. Úgy gondolom, hogy a szándék a fontos, különben is, míg a föld egyik felén leáramoltatnak mindent, addig a másik felén verőfényesen süt a nap…. Nem? Na mindegy is. Áramszünet alkalmából semmi nem működött. Najó, ez erős túlzás, mert a lift valami csoda folytán jött, ha hívtam. Viszont az internet, hiába hívtam, kértem szépen, nem volt hajlandó jönni, ami persze nem is akkora nagy baj. Judittal rácsodálkoztunk, hogy “Jéééé, ilyen az, amikor nincsen áram?” és próbáltunk valamit csinálni a netezésen és egyéb elektronikus kütyük használatán kívül. Így csodálatos elfedezéseket tettünk. Külső szemlélő szemével- de vicces leírni, olyan, mintha szóismétlés lenne, közbe meg mégsem- elég mókásan festhettünk. Mint két kismacska, akik először járnak egy kertben, ami tele van bogarakkal, meg mit tudjam én még miféle csodákkal. Először is kimerészkedtünk a folyosóra, ahol nem világított semmi, csak a kijáratot jelző lámpák.  Nagyon ijesztő volt. Mikor már megszoktuk a sötétet és nem féltünk annyira attól, hogy mutánsok támadják meg a kolit, kéz a kézben elmerészkedtünk a tűzvédő ajtóig. Az pont a folyosó közepén van, így mi arrafelé még sosem jártunk. Olyan volt, mint a “Túl a sövényen”-ben az ismeretlen dologtól félünk, de ha már neve van, akkor már annyira nem is ijesztő. Meg is mertük fogni. Ügyik vagyunk? Aztán alaposan megvizsgáltuk. Rájöttünk- ez az ajtó különben nyitva szokik lenni - a mostani zárt állapotának titkára. A falon volt két valami. Szakkifejezni nem tudok, úgyhogy csak leírom a tárgyakat. Szóval két kerek bigyó volt a falon fémből. Az ajtókon is voltak ilyen bigyók. ÉS, mikor van áram ezekben a bigyókban mágneses mező generálódik és ott tartja az ajtót, de mikor elmegy az áram, eltűnik a mágnesesség és elengedi az ajtót, így becsukódik. Hát nem csodálatos, hogy ilyen könnyen rájöttünk a működésére? :) Virtuális vállveregetést kérünk! :) Miután kapcsoltuk fizikai tanulmányainkhoz, gyorsan tovaszökelltünk virágos kosarunkkal a konyha felé. Ott azt tapasztaltuk, hogy ha nincs áram a mikro sem megy és a tűzhely sem. Szerencsére csak egy órát tartott a szünet, így nem fenyegetett bennünket az éhenhalás veszélye. Mert ugye hidegkaja, zsíros, friss hús, nyers… Nem éppen a legjobb. A konyha működésképtelenségét felfedezve elmentünk a lépcsőig. indultunk volna lefelé, de a FEL jobban izgatott minket, merthogy arra még sosem jártunk. Egy újabb ismeretlen várt a kíváncsiakra. Felmentünk és mit láttunk? Na mit? Hát egy ajtót. Egy ajtót, ami zárva volt. Lehet ez volt a “ harmadik emeleti folyosó tiltott része”? Tiltott volt vagy sem, felmentünk és nagyon izgatta fantáziánkat az ajtó és megpróbáltuk először megérinteni, majd kinyitni, de zárva volt. Utólag azon gondolkodom, lehet, mert nem próbáltunk meg mindent annak érdekében, hogy kinyíljon. Talán egy “Alohomóra” sokat segített volna a dolgon, de hát késő bánat. :) Aztán sikertelen ajtónyitási kísérletünk után visszamentünk a szobába és vártuk az áram visszatérését. Ez úgy hangzott, mintha valakit visszavárnánk…… A szobában még arra is rájöttünk, hogy a koliból ki sem tudnánk menni, ugyanis áram híján a beléptető rendszer sem működik. És a kamerák sem, így bátran csinálhattunk volna bármit, ha úgy tartotta volna kedvünk. De se kedvünk nem tartotta úgy, se pedig elég időben nem jutott eszünkbe ilyesmi. Mint a Bordeaux-i dognak, aki csak akkor veszi észre, ha elmennek a gazdik otthonról, ha már hazaértek, így a lábbelik védve vannak tőle…… Így elmondhatom izgalmakkal és új felfedezésekkel teli áramszünetes szombat délutánunk volt. Mire nem jó az egyetem? Még a végén megtanulunk gondolkodni is.
Vasárnap rokonokhoz voltam hivatalos ebédre. Olyan szép időnek ígérkezett, de becsapott. Én meg alulöltöztem, így mire odaértem szinte átfagytam. Mondjuk, ha a szél nem fújt volna, talán még a majdnem-megfagyás sem kerülgetett volna. Na mindegy, ott fini, meleg ebéddel vártak, aztán VÉGRE jót társasoztam. Jaj, de hogy elfáradtam tőle. Ugyanis használni kellett azt a tököt a nyakamon. Szójáték volt ugyan, de tyű mennyi mindenre kellett figyelni. Mindennek ellenére nagyon élveztem, mert Robi azzal volt nagyra, hogy mindig ő nyer. Nade most emberére akadt. Én nyertem nem ő, pedig neki még kezdeti előnye is volt. Aztán jött egy másikpár rokon is (Jutka, Feca, Bálint). Ahogy Bálintka elkezdett pörögni és úgy kezdtem el punnyadni, majdnem elaludtam a fotelban. Hamar el is jöttem.
Aztán hipp-hopp eljött az a csodálatos hétfő, amit mindenki úgy, de úgy szeret, hogy csuda. Egy kis C-vitamin, hogy meglegyen a napi adag és egy zacsi csoki és kész is a túlpörgetett Réka. Mint, akit kilőttek. Már magamnak is sok voltam és könyörögtem, hogy lőjenek le, de senki nem könyörült meg rajtam. Táncon már alábbhagyott szerencsére. Kedden pedig beállt a teljes passzivitás. Najó, azért még a maradék erőmet összeszedtem és tanultam a szerdai ZH-ra, ami ugyan nem a legjobban sikerült. VISZONT van javítási lehetőség. :) Hihiiii! Az orrlógatás után egy láblógatós táncpróba következett. Külső szemlélőnek elég viccesen tetszett a koreográfia. Nonfiguratív mozgásformákkal és elvont zenével. Érdekes…… A csütörtök a számok és fénymásolás jegyében telt és a bilibe-kézlógatás folytatódott, megfűszerezve egy régi email tartalmas mondanivalójával. Hááát, azt hiszem itt kerültem végképp magam alá. Ajánlom, hogy nézzétek. Ennek párjának tudnám felhozni az “Áldott kezek” c. filmet. Kisebb átértékelésen esek át. Még néhány nap a kicsi, lapos béka hatalmas segge alatt sokkal és aztán jó lesz. :) Jó lesz ez mindenkinek, tanulságos! Hajrá!

Jó talán kicsit elvetettem a sulykot. Nagyon mélyre süllyedtem. Nem tehetek róla, kiluggatták a hajómat és épp alámerültem. Már épp megfulladtam volna abba sós lében, mikor egy segítő kar megpróbált volna kirángatni onnan. Nagyon ellenkeztem, mert egyszerűbb lett volna elsüllyedni, de végülis csak sikerült neki. Mondjuk ez csak következő nap reggel derült ki (mert már az eső sem esett és a nap is virított az égen), mert rá kellett pihenni picit. Elég fárasztó volt két napon keresztül mélázni és bambulni. Bár a nagyerdei séta és a vattacukrozás kimondott jól esett, annak ellenére, hogy jó hideg lett a végére. Aztán türelmesen megvártuk azt az időpontot, ahol az órát előre kell állítani, hogy eggyel kevesebbet alhassunk és kieshessen mindenkinek még egy óra az életéből, aztán fekvés, mert VASÁRNAP próba. Nagy nehezen sikerült kikelnem az ágyikómból és elkészülnöm és időben odaérnem a próbára. Eddig úgy néz ki, hogy harangtartó- NEM harag tartó- leszek. :) Bár még ki tudja, hogyan fog változni a szereposztás, de ez nagyon tetszik, mert nem kell se beszélnem se mozognom. Csak állok, tartom egy limbólécre rögzített kolompot fogok egy másik lánnyal tartani és néha rázogatni. És ott fog bejönni a pap, a kántor és az ő nyája: beeee! :) Nagyon izgis lesz, bár szerintem ki kéne tenni egy 18-as karikát, elég pajzánra sikerült. Ahhoz képest, hogy órát kellett előreállítani és keveset aludtam, mert korán is keltem és egész 13 óráig “táncoltam” és a koliig sétáltam, nagyon hiperaktív voltam délután. Most már kezdem magamon érezni, hogy nem egészséges az egész napos pörgés. A végén még megárt ez a sok jókedv. Most azt hiszem lehervasztom a vigyort a fejemről és ahogy szokás magyar módra vigadok tovább, sírva. Najó, nem kell komolyan venni, most ahhoz túl jó a kedvem……
…… időnként mindenkinek és aztán megint mehet minden tovább…