……Várjatok meg! Lemaradtam! Akkor ne várjatok……
Hát izé… utoljára egy halloweeni élménybeszámolót szerettem volt tartani, csak hát olyan jól sikerült, hogy ez elmaradt. :) Ezt és sok minden mást bepótolván írok most.
El sem tudom mondani, mennyire jó hely ez a Debrecen. Annyi minden van benne, pedig kisebb, mint Budapest. Sokkal több lehetőség is van benne, nagyon tetszik.
Például egész Debrecenben meg volt hirdetve egy tökfaragó verseny. Szobatársam meggyőzvén elmentünk és egy 3 fős csapatban faragtunk egy csuda tököt. :) Íme műalkotásaink:
A bizonyíték, hogy mi csináltuk.:)
Csudi jól éreztük magunkat és még nyertünk is. A legrémisztőbb kategóriában a 3. helyet lettünk.
Haj de régen írtam. És mennyi minden történt. Azt sem tudom, hogy mit meséljek…. De… már eszembe is jutott: voltam ám gólyabálon is. Csodaszép volt. Mindenki csiniben. Voltak, akik bátrak voltak és voltak, akik elegánsak. Hát félórán át csak a konfekció-bemutatót néztem a lépcsőn. Nem hazudok, tényleg legalább félóra volt, pedig nem is ismétlődtek a közlekedők. Gólyaesküt is tettünk… ebben ez évben ez volt a harmadik. Mindegyik eskü különbözött a másiktól, de már egyikre sem emlékszem, hogy mire esküdöztem. :) Na mindegy! Az eskü után meg jól elkezdődött a bál.
Szóval fogtuk magunkat és elmentünk a bálba és jól éreztük magunkat. Engem például egy srác felkért ötször egymás után, bár nem nagyon akartam, de elmentem és táncoltam. Meg egyedül is! Éééén egyedül táncoltam!!!! Majd hajnal fél négykor sikerült hazakecmeregnem. Pontosabban csak a koliig. :) Szorgos rokonlátogatásba is kezdtem. Aztán hogy repül az idő, máris eljött a december. Nem is tudom mi minden történt addig. Ez van, ha visszamenőleg ír az ember a történésekről. Na mindegy, nem mentegetőzöm. A kedves olvasó bizonyára megérti a gondomat. Ha meg nem, így jártam.
A blog statisztikát nézve, arra lettem figyelmes, hogy rengeteg külföldi országban is olvassák, így arra gondoltam, hogy néhány bejegyzést, ahogy időm és energiám engedi, mondjuk németül, vagy, ha már nagy kópé leszek angolból is, úgy is megpróbálkozok írni.
December… igen, november után ez jön. Igen erősen telesedik már ilyenkor az idő. Igen telesedik…ha van tavaszodás, akkor miért ne lehetne telesedés is?! Nekem tetszik. Azt mondják, hogy Debrecenben ( nem decemberben!) már régen nem esett a hó. Most mégis. És nem is akárhogy. Meg is maradt és bokáig érő hóban kellett átcsattogni a főépületbe. Tehát telesedik… éééééés észre sem vettük de már itt is az első vizsgaidőszak. Hajaj mi lesz itt?! Vagyis volt. :) Erről nem kívánok bővebben szólni. Elég szörnyű élmény, esemény, amit vagy átéltek, vagy csak elképzelik, de semmiképp sem kellemes, hogy további időt pocsékoljak rá. A lényeg, hogy túléltem! :) Juppiii!!! Egy kerek hónapot töltöttem Debiben úgy, hogy haza sem mentem. Jó kényelmes volt. Kelés korán, hogy legyen idő tanulni és nem kellett sehova sem menni. Ej de jó világ volt. Leszámítva azt az apróságot, hogy ez idő alatt elég antiszociálissá válhat az ember. Úgy hiszem így le is zárnám az első félévről lemaradt visszatekintőt és a későbbiekben folytatom az új félévvel! :) A reklám után folytatjuk……