21. századi 19. század

Épp a napokban olvastam néhány fantasztikus könyvet. Nem, nem a fantasyre gondolok. Sokkal inkább azokra a csodás 19. században játszódó, romantikus, kosztümös könyvekre. Ennek kapcsán jutottam arra, amit most szeretnék megosztani veletek.

Egyszerűen csodálatosak ezek a történetek. Írják azt kétszáz évvel ezelőtt, vagy egy éve. Mindegyik hangulata magával ragad. Igaz főként angol főhősökkel íródnak ezek, de máshová is betekintést engednek. Néha úgy érzem, hogy rossz korba születtem, sokkal inkább ott kellett volna élnem, mint itt. A modor, és beszéd is magával ragad. A viselkedésről és társadalmi elvárásokról meg már ne is szóljak. Félreértés ne essék. Tudom, hogy nem rózsaszín, színes-szagos az élet akkor sem. Sőt! De tetszik a dolgok igazisága. A kapcsolatok. Ahogy az emberek viselkednek és élik a mindennapokat. Volt idejük egymásra. Beszélgettek, kommunikáltak. És a kedvencem, szántak rá időt, ha messze lakott valaki, hogy levelet írjanak neki.

Imádom a kézzel írt leveleket. Sosem tudod, hogy mi áll benne, izgatottan téped fel a borítékot, hogy mohón olvashasd a sorokat, akár többször is egymás után. Aztán, mikor tudsz rá időt szánni - ez itt kulcsfontosságú-, akkor válaszolsz, legyen az rögtön utána, vagy pár hét múlva. Ez szuper dolog, mert tudod, hogy akkor csakis rád szánják az időt, még ha közvetett módon is. Rád gondolnak és ez csodálatos érzés. Ma már lazán elmennek egymás mellett az emberek, és egyszerre 6 ismerőssel "beszélgetünk" egyszerre. Jó dolog a kapcsolattartás, de vajon jó a mennyiség növelése a minőség rovására?

Na de nem is ezt akartam megosztani. Sokkal inkább azt, hogy a 21. századi életemet nem sok választja el a 19. századi nemesek, középnemesek életétől. Jó, nincsenek inasaink, se házvezetőnőnk, se szobalányaink, lovászfiúnk. Sőt, még istállónk se. Viszont van egy szép házunk, csodás kerttel. A kisasszonyok kijártak festegetni, vagy a szobában zenéltek. Vagy lovagolni jártak. Alkalomadtán, bálokba, estekre jártak ismerkedni és közösségi életet élni. Ma is ezeket csináljuk, csak nem társul hozzá az a sok társadalmi elvárás. Nincs "mit szabad a kisasszonyoknak és mit a fiatalembereknek" listával szegélyezve minden lépésünk, mondatunk.

Egy nagyon bálozós kisasszony története után üldögéltem a vacsorámnál, és egyszer csak beugrott. Hiszen én is egy 19. századi világban élek! Eszembe jutott a sok buli, amit a születésnapjainkon rendeztünk. A házigazda köszönti a vendégeket, míg a többi családtag igyekszik a háttérmunkát elvégezni. Szól a zene, van tánc, néha valami társas foglalkozás és beszélgetés. Ha nem vagyunk túl szigorúak, akkor ez mind hasonlít egy bálhoz. Csak kicsiben. Kevesebb elvárással.

Mindettől függetlenül szívesen résztvennék egy játékban. Egy 19. századi "szerepjátékban", ahol mindenkinek megvan a helye, szerepe és így eltöltenek néhány napot. Szerintem a szórakoztatósága mellett tanulságos is lehet... Mindenesetre, ha ilyenre van lehetőségem, kapva kapok utána. Hátha Mr. Darcy engem is megtalál. :)

Az hiszem a diplomaírás minden ép gondolatomat elvette...azt a keveset is ami maradt. Ti nem vennétek részt ilyenen? Vagy már ki is próbáltátok talán? Akkor szóljatok nekem is, hogy nekivághassak!


Szép napot!

Visszaszámlálás!

 

Azt hiszem, felcsaptam világjárónak. Hogy miért is pontosan? Az elmúlt időben több országban megfordultam, mint azelőtt összesen és az elkövetkezendőkben ez csak gyarapodni fog.

Eddig csak Európa biztonságos határain belül mozogtam, de most kapva kaptam egy lehetőségen, így a nyaramat a kontinensen kívül töltöm. Visszaszámlálás indul!

…lelkem lenne lakóházad, gyöngyvirágom…

 

Áldott, békés, szeretetben gazdag, boldog szép Karácsonyi Ünnepeket kívánok!

Frohe Weihnachten!

Merry Christmas!

Rahulikke Jõule!

 

…úgy elszállok, mint a fecske, odafönn a levegőbe…

Világszenzáció!

Tessék csak, tessék!

Újra megnyitottunk!

Nem feledkeztem meg a Kisbabámról, csak egy kicsit hagytam, és figyeltem, hogyan boldogul egyedül a világban. Ami azt illeti, egész jól megállta a helyét. Ezért jutalomként, hogy érezze a törődést, újabb bejegyzés sorozat következik. Ezúttal igyekszem, kicsit rendszeresebben…
Jó régen nem írtam már…több, mint egy éve. Apropó, meg sem ünnepeltük az egy éves születésnapját a Babának: Boldog születésnapot! Szóval, el telt több, mint egy év és azalatt annyi, de annyi minden történt, hogy nem is győzném ide leírni, ezért inkább most nem is teszem. Majd alkalmasint egy-egy sztorikát elmesélek, de másra ne nagyon számítsatok.
Most, hogy az újra nyitás korlátait ismertettem, bele is vágnék:
Egy szép, enyhe nyári napon kezdődött minden, amikor is…. HAJNALBAN kellett felkelnem. Ilyen szemtelenséget! Ráadásul nem is a saját ágyamban. Teljesen elszomorít a dolog. Persze csak addig, amíg bele nem gondolok, hogy miért is kell kelnem (de vicces, olyan mintha dadognék: kellkelnem ). Ugyanis (kötelezően teljesítendő 6 hetes nyári) szakmai gyakorlatomat töltöm Ferihegyen. Hát az egy csuda egy hely, hejj! Első nap, igaz kicsit nehézkesen találtam oda. A “1. terminálon az A portát” keresd. Hát kerestem én, de hát na. Még sosem jártam repülő téren. Apropó, túlságosan senkit nem avathatok be, mert Titoktartási nyilatkozatot írtam alá, hogy semmit ki nem szolgáltatok, így aztán… mindenki, aki többet akar majd tudni a leírtaknál, menjen gyakorlatozni Ferihegyre. Megint elkanyarodtam. Lassan olyan leszek, mint Kozák tanár úr, aki sosem képes csak a témáról beszélni és több az elkalandozás, mint maga a téma. Hol tartottam? Ja igen, A porta. Sehol egy lélek, mint azokban a beteg ijesztegetős filmekben, mikor valami hirtelen eléd ugrik a sötétből, vagy egy bokor mögül. Na, valahogy így éreztem magam. Elmentem egy elhagyott épület bejárata mellett…mint egy város, amit evakuáltak- hú de csúnya szó. Aztán végülis az üres-lezárt épület előtt állt egy biztonsági őr, amolyan zombi filmbe illő és egy nő ment oda hozzá és csevejegtek. Nem mertem hozzájuk szólni, így elég ütemes tempóban, nesztelenül- !!!NEM meztelenül !!!- iszkoltam el mellettük, átmentem egy zebrán, nem élt, nyugi! Majd egy falba ütköztem. Mármint kőfal-kerítés-kerítés-kerítés-kőfal-kerítés-kerítés-kerítés-be. Gondoltam, ha a kőfal elé állok és nekifutok, mint Ron a 9 és 3/4. vágánynál a falnak, lehet, hogy bejutok. Nem jött be. Megpróbáltam a Hagrid féle esernyővel kopogtassunk a téglafalon-módszert, de ez sem szuperált. Aztán jött két nő és megtámadtam őket: -Jó reggelt, elnézést, az A portát keresem, merre lelem? – A kanyar után forduljon jobbra és ott lesz. – Köszönöm, szép napot! És boldog voltam, mert nem varázsoltak békává, se BKV, nem ettek meg reggelire és nem is fertőztek meg semmiféle nyavalyával, SŐT még kedvesek is voltak. Lehet így szokták becserkészni az áldozatukat. Na mindegy én még élek és azóta nem láttam őket. Még mindig A porta. Odamegyek, felhívom a bácsit, hogy “ Hahó, mondták, hogy jöjjek ilyenkor és keressem Önt. Itt vagyok és épp Önt keresem”. Aztán mondta, hogy majd jön egy valaki bentről, aki a kísérőm leszen azon szép napon. Hát jött is. Bence a neve és már ott nagyvagány. Kaptam vendégkártyát, beslattyogtunk egy megint csak rémisztő helyre. Hideglelésem van ezektől a kísértet épületekből. (De azért figyelitek, már bejutottam az A portán .) Na mindegy, BENT vagyunk. Szépen bemutatkoztam mindenkinek, meg a mindenki is bemutatkozott nekem és lám-lám-lám-lám-lám egy ismerős arc. Hát csak nem Farkas Balázst látom?! Legalább nem leszek egy darabig egyedül. Aztán a nagy találkozások után jöttek a kérdések. Na jó, annyi nem, de egy pár igen. Közben kiderült, hogy A bácsi, azon a napon szabadnapos, így nem is fogok vele találkozni, így felhívták, hogy mégis mi a csudát csináljanak velem? Hát tök jót eszeltek ki: körbevittek a reptéren. Kocsikáztunk, átvilágítottak, voltunk a nagy magas irányító toronyba, ahonnan bázisugrást követtünk el, megnéztünk pár repcsit hogy száll le és fel, meglátogattuk a műszerkertet és nem ismert műszerekkel haverkodtunk össze…amik nem működtek. Aztán visszaérve kísértet várunkba, térképet rajzoltam! Nyomástérképet és….hát nem épp a legegyszerűbb, de jó volt! Aztán, mivel szabadjára vagyunk engedve,eljöhettünk akár a megbeszéltnél hamarabb is. Persze nem tettük. Balázs beavatott a szkennelés rejtelmeibe, így mára már profi szkennelő vagyok. Ezzel az új képességemmel, akár a suli nyomtatójába is dolgozhatok. Hát nem mondjátok, hogy nem baró?! Szóval szkennelés. Kíváncsiak vagytok mi, hogy mit szkenneltünk! Az időjárás napijelentéseket 1976-tól 1996-ig. Minden napi jelentést. Ami úgy kb. egy konténernyi papírt jelent. Az első két nap még csak megfigyelőként és szortírozóként voltam jelen, aztán, mint utóbb kiderült, Balázs átruházta rám a projektet és én voltam a hiper-supervisor, vagymi. Későbbiekben kiderült, hogy még a hátam mögött is beszéltek rólam, hogy irdatlan tempót diktáltam és piszok gyorsan készen lett. Na sebaj, találtak más digitalizálni valót, aminek mondanom sem kell roppant mód örülök. Jaj! A horror sztorit, ha már kísértetvárban vagyunk, ki ne felejtsem: Ez egy lepusztult, elhagyott, egész enyhén romos állapotban lévő épület. Épület, amit a természet igyekezett bekebelezni, ráadásul nem szokványos módon. Nem kívülről haladt befelé, hanem pont fordítva. Az első emeleten, a folyosó végén volt egy terem. Üres volt, voltak benne giga ablakok, más nagyon nem. Mármint olyan emberi. Aztán voltak még benne MÉHEK! Tera-giga-mega-hiper-szuper-über sok méh. Életemben nem láttam még ennyit. Még ha mind élt is volna, de nem. A háromnegyede a földön feküdt. Ahova csak léptél “ropog a méh a talpad alatt”. Engem meg kirázott a hideg, mert utálom, ha vmi képlékeny, vagy élő, esetleg halott akármi van a lábam alatt. Biztos bolondnak néztek. Na sebaj! Szóval a maradék negyede a méheknek az egyik ablak sarkába zsongott és ki akart jutni, de nem sikerült nekik. Hívták a katasztrófa védelmiseket, hogy csináljanak valamit. Aztán másnap mesélték, hogy kizavarták őket az ablakon, de előtte még jött vmi rovarokkal foglalkozó bácsi egy doboz kemotox-szal. Mókás lehetett, ahogy kb. 5-6000 méhet próbál lefújni. Na mindegy. Szóval van itt kísértethistória bőven. Legalább nem unatkozunk.
Időközben már a harmadik hetemet kezdtem, Balázstalanul. De megint voltunk a gépeknél meg a toronyban és most sikerült úgy kikapnunk a szelet is, hogy a fejünk fölött szálljanak le a gépek. Király volt!
Igazából ezt a nyarat mindenhogy máshogy el tudtam volna képzelni, csak így nem. Épp Péczely felett ücsörgésem közben tört rám megint az ihlet.
Ám minden rosszban van valami jó…legalábbis ezt mondják. Idén ünnepeltem a 9. születésnapomat. Persze csak azért, mert 10 perc alatt csak 9 gyertyát találtak meg a dobozban. De nem is baj, mert pont úgy érzem magam, mint egy kilenc éves. A szobazenész találkozón nagy sikert arattunk családosan: Nekem kellett megnyitni az egészet egy verssel, amit külön kértek. Aztán a sok előadó után Szonja fuvolázott, közvetlen azután, hogy rémültében-izgultában leborított egy pohár bort, amitől táncra keltek a hangjegyek a papíron, amit amúgy is fújt a szél. A kulcsszavunk szerencsére sokat segített a bakin: ÚJRATERVEZÉS. Aztán jött a Tokai-triónak keresztelt spontán együttesünk, akik egy fantasztikus film, fenomenális jelenetét adaptálta. Végül a megereszkedett húrú hegedűm szörnyű nyekergését sírták vissza kétszer, amit nem értek miért, mert fél percenként hangolódott el szegény a szörnyen nedves-hűvös időben. Nem baj, a nyekergést az akkor összeállt villám-kórus nyöszörgése nyomta el, amit később megismételtünk kissé kiegészítve pár férfi hanggal, majd szólt: Ü-üdv rád és háza-ad népére, te jó szá-ántó-ve-ető…
Én titokban már Eszter barátnőm esküvőjére készülök. Ugyan a hétvégén csak diplomaosztója lesz. Mivel a kreativitásom egyre csak hagy el, mióta egyetemre jöttem, így a 3 év édes kevés volt ahhoz, hogy új akármit találjak ki neki eme jeles nap alkalmából. Persze az esküvőjére már lennének ötleteim, de hát na. Azt mondja, ne szaladjak ennyire előre. Pedig szerintem idejében el kell kezdeni gondolkodni rajta. Ez a 11 év is hogy eltelt….
Sikerült szerintem világrekordot felállítanom. 2 és fél óra alatt küldtem el egy francos, nyavalyás emailt. Éljen hipergyors internet! Persze még kellett volna küldenem legalább egy üzenetet, de a két és fél óra még az én türelmemet is próbára tette, így inkább a LESZAROM-taktikához folyamodtam. Természetes a email fontos volt, mert épp a TDK-hoz kellett megint hivatalusul fogalmaznom és egyeztetnem, meg javíttatnom és egyebek, de mit számít az?! Internet továbbra is csak hébe-hóba kószál erre, akkor örülök, hogy mondjuk egy bejegyzést közzé tudok tenni. Ezennel az hiszem ennyi, újrakezdésnek pont elég. Főleg, hogy elnettelenedtem!

Kell egy kis áramszünet…

Azt hiszem a kollégium egy héttel megelőzte a világon mindenhol meghirdetett “Föld Órája”-t. Mi március 19-én délután tartottuk. Úgy gondolom, hogy a szándék a fontos, különben is, míg a föld egyik felén leáramoltatnak mindent, addig a másik felén verőfényesen süt a nap…. Nem? Na mindegy is. Áramszünet alkalmából semmi nem működött. Najó, ez erős túlzás, mert a lift valami csoda folytán jött, ha hívtam. Viszont az internet, hiába hívtam, kértem szépen, nem volt hajlandó jönni, ami persze nem is akkora nagy baj. Judittal rácsodálkoztunk, hogy “Jéééé, ilyen az, amikor nincsen áram?” és próbáltunk valamit csinálni a netezésen és egyéb elektronikus kütyük használatán kívül. Így csodálatos elfedezéseket tettünk. Külső szemlélő szemével- de vicces leírni, olyan, mintha szóismétlés lenne, közbe meg mégsem- elég mókásan festhettünk. Mint két kismacska, akik először járnak egy kertben, ami tele van bogarakkal, meg mit tudjam én még miféle csodákkal. Először is kimerészkedtünk a folyosóra, ahol nem világított semmi, csak a kijáratot jelző lámpák.  Nagyon ijesztő volt. Mikor már megszoktuk a sötétet és nem féltünk annyira attól, hogy mutánsok támadják meg a kolit, kéz a kézben elmerészkedtünk a tűzvédő ajtóig. Az pont a folyosó közepén van, így mi arrafelé még sosem jártunk. Olyan volt, mint a “Túl a sövényen”-ben az ismeretlen dologtól félünk, de ha már neve van, akkor már annyira nem is ijesztő. Meg is mertük fogni. Ügyik vagyunk? Aztán alaposan megvizsgáltuk. Rájöttünk- ez az ajtó különben nyitva szokik lenni - a mostani zárt állapotának titkára. A falon volt két valami. Szakkifejezni nem tudok, úgyhogy csak leírom a tárgyakat. Szóval két kerek bigyó volt a falon fémből. Az ajtókon is voltak ilyen bigyók. ÉS, mikor van áram ezekben a bigyókban mágneses mező generálódik és ott tartja az ajtót, de mikor elmegy az áram, eltűnik a mágnesesség és elengedi az ajtót, így becsukódik. Hát nem csodálatos, hogy ilyen könnyen rájöttünk a működésére? :) Virtuális vállveregetést kérünk! :) Miután kapcsoltuk fizikai tanulmányainkhoz, gyorsan tovaszökelltünk virágos kosarunkkal a konyha felé. Ott azt tapasztaltuk, hogy ha nincs áram a mikro sem megy és a tűzhely sem. Szerencsére csak egy órát tartott a szünet, így nem fenyegetett bennünket az éhenhalás veszélye. Mert ugye hidegkaja, zsíros, friss hús, nyers… Nem éppen a legjobb. A konyha működésképtelenségét felfedezve elmentünk a lépcsőig. indultunk volna lefelé, de a FEL jobban izgatott minket, merthogy arra még sosem jártunk. Egy újabb ismeretlen várt a kíváncsiakra. Felmentünk és mit láttunk? Na mit? Hát egy ajtót. Egy ajtót, ami zárva volt. Lehet ez volt a “ harmadik emeleti folyosó tiltott része”? Tiltott volt vagy sem, felmentünk és nagyon izgatta fantáziánkat az ajtó és megpróbáltuk először megérinteni, majd kinyitni, de zárva volt. Utólag azon gondolkodom, lehet, mert nem próbáltunk meg mindent annak érdekében, hogy kinyíljon. Talán egy “Alohomóra” sokat segített volna a dolgon, de hát késő bánat. :) Aztán sikertelen ajtónyitási kísérletünk után visszamentünk a szobába és vártuk az áram visszatérését. Ez úgy hangzott, mintha valakit visszavárnánk…… A szobában még arra is rájöttünk, hogy a koliból ki sem tudnánk menni, ugyanis áram híján a beléptető rendszer sem működik. És a kamerák sem, így bátran csinálhattunk volna bármit, ha úgy tartotta volna kedvünk. De se kedvünk nem tartotta úgy, se pedig elég időben nem jutott eszünkbe ilyesmi. Mint a Bordeaux-i dognak, aki csak akkor veszi észre, ha elmennek a gazdik otthonról, ha már hazaértek, így a lábbelik védve vannak tőle…… Így elmondhatom izgalmakkal és új felfedezésekkel teli áramszünetes szombat délutánunk volt. Mire nem jó az egyetem? Még a végén megtanulunk gondolkodni is.
Vasárnap rokonokhoz voltam hivatalos ebédre. Olyan szép időnek ígérkezett, de becsapott. Én meg alulöltöztem, így mire odaértem szinte átfagytam. Mondjuk, ha a szél nem fújt volna, talán még a majdnem-megfagyás sem kerülgetett volna. Na mindegy, ott fini, meleg ebéddel vártak, aztán VÉGRE jót társasoztam. Jaj, de hogy elfáradtam tőle. Ugyanis használni kellett azt a tököt a nyakamon. Szójáték volt ugyan, de tyű mennyi mindenre kellett figyelni. Mindennek ellenére nagyon élveztem, mert Robi azzal volt nagyra, hogy mindig ő nyer. Nade most emberére akadt. Én nyertem nem ő, pedig neki még kezdeti előnye is volt. Aztán jött egy másikpár rokon is (Jutka, Feca, Bálint). Ahogy Bálintka elkezdett pörögni és úgy kezdtem el punnyadni, majdnem elaludtam a fotelban. Hamar el is jöttem.
Aztán hipp-hopp eljött az a csodálatos hétfő, amit mindenki úgy, de úgy szeret, hogy csuda. Egy kis C-vitamin, hogy meglegyen a napi adag és egy zacsi csoki és kész is a túlpörgetett Réka. Mint, akit kilőttek. Már magamnak is sok voltam és könyörögtem, hogy lőjenek le, de senki nem könyörült meg rajtam. Táncon már alábbhagyott szerencsére. Kedden pedig beállt a teljes passzivitás. Najó, azért még a maradék erőmet összeszedtem és tanultam a szerdai ZH-ra, ami ugyan nem a legjobban sikerült. VISZONT van javítási lehetőség. :) Hihiiii! Az orrlógatás után egy láblógatós táncpróba következett. Külső szemlélőnek elég viccesen tetszett a koreográfia. Nonfiguratív mozgásformákkal és elvont zenével. Érdekes…… A csütörtök a számok és fénymásolás jegyében telt és a bilibe-kézlógatás folytatódott, megfűszerezve egy régi email tartalmas mondanivalójával. Hááát, azt hiszem itt kerültem végképp magam alá. Ajánlom, hogy nézzétek. Ennek párjának tudnám felhozni az “Áldott kezek” c. filmet. Kisebb átértékelésen esek át. Még néhány nap a kicsi, lapos béka hatalmas segge alatt sokkal és aztán jó lesz. :) Jó lesz ez mindenkinek, tanulságos! Hajrá!

Jó talán kicsit elvetettem a sulykot. Nagyon mélyre süllyedtem. Nem tehetek róla, kiluggatták a hajómat és épp alámerültem. Már épp megfulladtam volna abba sós lében, mikor egy segítő kar megpróbált volna kirángatni onnan. Nagyon ellenkeztem, mert egyszerűbb lett volna elsüllyedni, de végülis csak sikerült neki. Mondjuk ez csak következő nap reggel derült ki (mert már az eső sem esett és a nap is virított az égen), mert rá kellett pihenni picit. Elég fárasztó volt két napon keresztül mélázni és bambulni. Bár a nagyerdei séta és a vattacukrozás kimondott jól esett, annak ellenére, hogy jó hideg lett a végére. Aztán türelmesen megvártuk azt az időpontot, ahol az órát előre kell állítani, hogy eggyel kevesebbet alhassunk és kieshessen mindenkinek még egy óra az életéből, aztán fekvés, mert VASÁRNAP próba. Nagy nehezen sikerült kikelnem az ágyikómból és elkészülnöm és időben odaérnem a próbára. Eddig úgy néz ki, hogy harangtartó- NEM harag tartó- leszek. :) Bár még ki tudja, hogyan fog változni a szereposztás, de ez nagyon tetszik, mert nem kell se beszélnem se mozognom. Csak állok, tartom egy limbólécre rögzített kolompot fogok egy másik lánnyal tartani és néha rázogatni. És ott fog bejönni a pap, a kántor és az ő nyája: beeee! :) Nagyon izgis lesz, bár szerintem ki kéne tenni egy 18-as karikát, elég pajzánra sikerült. Ahhoz képest, hogy órát kellett előreállítani és keveset aludtam, mert korán is keltem és egész 13 óráig “táncoltam” és a koliig sétáltam, nagyon hiperaktív voltam délután. Most már kezdem magamon érezni, hogy nem egészséges az egész napos pörgés. A végén még megárt ez a sok jókedv. Most azt hiszem lehervasztom a vigyort a fejemről és ahogy szokás magyar módra vigadok tovább, sírva. Najó, nem kell komolyan venni, most ahhoz túl jó a kedvem……
…… időnként mindenkinek és aztán megint mehet minden tovább…

Kettes csapó először

……ééééés tessék!

Első vizsgaidőszak vége és még alig van vége, máris elkezdődött az új félév. Azt mondják bátraké a jövő. Hát én nagyon bátor voltam. Vizsgák utáni első héten lett volna egy hét pihenőm, de volt egy lehetőség, hogy a kémia laborgyakorlatot fel lehetett venni ekkorra és akkor egész évben ennyivel kevesebb órám van. Bátorkodtam és felvettem. Nem volt vészes annak ellenére, hogy minden órán ZH-t írtunk ( ez azt jelenti, hogy minden nap egy héten keresztül). A ZH-k egy beugró kérdéssorral kezdődtek. Nem kell nevetni, mértékegység-átváltásokból állt. Tökéletesre gyakoroltam itthon, de mikor arra került a sor, hogy bemutassam a tudásomat, valahogy sosem úgy sikerült, ahogy terveztem. Mentségemre szolgáljon a-reggel-nyolc-órakkori-agyilag-zokni-állapotom. A laborba mindig teljes menetfelszerelésben kellett megjelenni: úszószemüvegben búvárpipával védő búvárruhában- nehogy hozzánk érjen bármi is- és békatalpban kellett becsattogni. Én azzal a szándékkal mentem oda, hogy “ügyetlenségemből kifolyólag véletlenségből” felrobbantom a labort, de hát túl ügyes voltam és nem sikerült. Így a félévben ennyivel kevesebb órám van. Heti 4 óra laborgyakorlat+ 2 óra elméleti oktatás= heti 6 óra. :) Hát nem csodálatos, nem mondjátok, hogy nem baró?! Ráadásul az Élet és talajföldrajz gyakorlati óra is csak március 23-ig tart. Szinte már nem is lesz órám, amire be kelljen járnom.
Én annyira büszke vagyok magamra. Általában soha nem megyek egyedül sehova. Most sajnos eljött ennek is az ideje. Annyira hiányzott már a tánc, úgyhogy elhatároztam, hogy elmegyek és keresek itt Debiben valami jó kis együttest. Első lépésnek elmentem egy táncházba, hátha ott találkozok folk-fejekkel, akik segítenek nekem. Szerencsémre találkoztam is egy párral, akik épp a Hajdú Táncegyüttesben táncolnak. Hát beszéltem velük, hogy hogy és mint lehetséges hozzájuk a dolog. Elhívtam a hétfői próbájukra. Elmentem, de potyára, mert csak annyit tudtak mondani, hogy nincsenek vezetők, úgyhogy “Próbáld újra!” szerdán. Mint a “Ki nevet a végén”-ben, míg hatost nem dobsz. Elmentem szerdán, ott egy nem felvételi, de hasonló beszélgetésbe kezdtek velem. Sosem voltam semmiféle táncos se elbeszélgetésen, se felvételin, furi volt, nem tudtam mit kéne mondjak, mit kéne csináljak, de korrektnek tartottam. Nem akarnak zsákbamacskát. Javasolták, hogy először menjek az Ifik próbájára néhány alkalommal, ott megfigyelnek és majd utána döntenek. Hát másnap kezdhettem is az Ifiknél. Az elején szokatlan volt, de a próba végére egész jó lett. Egy órás bemelegítőt tartanak. Na de ez az egy óra ki van használva elég rendesen. Másnap a talpam közepétől a fejem búbjáig mindenhol izomlázam volt, még olyan helyeken is, ahol álmomban sem hittem volna, hogy izma nő az embernek. Ahogy észrevettem a bácsi a kedvemért keményített be, mert mindenki nyavalygott. Volt ott padra-fel-padról-le ugrálás, meg futás közbeni fekvőtámaszok, futkározások minden mennyiségben, 60 felülés, 30 kiemelés, bizalomjáték és még mit tudom én milyen mozgás-csodák. Aztán pár perc pihi után jött a 2 óra tánci. Kalotaszegi román invertitával kezdtek, amihez nem nagyon tudtam hozzászólni. Szerencsre nem tartott túl sokáig. Román szaporával folytatták, amit akkor tanultak, úgyhogy kaptam egy kis behozható előnyt. Aztán meg egy számomra ismeretlen táncot táncoltak, pontosabban egy koreográfia részletet, amibe beállítottak. Hát lövésem nem volt, hogy kéne és mikor a mit a hova lépnem, de vicces volt. Ma már tudom, hogy nagyiváni táncok voltak és annyira nem is nehéz és melós, mint a többi testvér-tánca. Ezt egy kis nyárádmagyarósi követte, úgyhogy csak a próba eleje volt nagyobb kihívás. Volt sok párcsere, meg bemutatkozás.Volt egy srác, akit akkor mutattak be nekem, miután engem bemutattak a nagyközönségnek: “ a párod is földtudományt tanul, csak ő máshogy kapirgálja a földet…ő traktorral.” :) Szerencsére a humor innen sem hiányzik. Nagyon szimpatikus társaság. A próba, ami a tervezett 2 óra helyett csak 1,5 lett, felköszöntöttek egy lányt, akinek épp akkor volt szülinapja. És itt eszembe jutott, hogy igazából miért is akartam én elmenni együttesbe táncolni. Teljesen elfelejtettem milyen is igazából egy közösséghez tartozni. Nagyon élveztem az egész próbát annak ellenére, hogy majdnem kipurcantam a bemelegítés végére. A következő próbára megint elmentem. Ott már ott volt a néni is, de ez már fele olyan kemény sem volt, mint az első. Látta a bácsi, hogy túléltem- mert én túlélek mindent- és úgy gondolta biztos, hogy nem kínozza tovább a bandát. A próba végén pedig odahívtak, hogy beszélnének velem. Mondták, hogy jó mozgásom van mindenhez, csak van egy kis hátrafelé törés a hátamba, de így betennének a felnőttekhez. Úgyhogy önerőből protekció nélkül egyedül (nem mással menve) bekerültem egy nagyegyüttes felnőtt csoportjába. Azt hiszem vállon veregethetem magam: Ügyes vagy Réka! Heti 3-szori 3 óra próba. :)
A sulit továbbra is nagyon szeressük, csak kár, hogy áprilisig le kell adni a szakirány-választást. Régen geológiát akartam tanulni, de ide úgy jöttem, hogy meteorológiát szeretnék, mert az több mindent foglal magában és több mindent lehet vele kezdeni, de most már nem is tudom, hogy mi legyen belőle……mondjuk még van egy hónap, addig meg majd kitalálom mi legyen, vagy mi ne legyen.
Okos is lettem, megtudtam, hogyan kell tanulni és az időmet beosztani. Ezt felhasználva remélem jobban fog sikerülni ez a félév, mint az előző. Bár sajnos szegény Írország-látogatásom nem akar összejönni. :( Mint kiderült, amikor indulni akartam, akkor lesz terepgyakorlat is, meg az ottani utazás sem úgy működik, ahogy reméltem. Így valószínűleg várok egy évet és még gyűjtögetek. Hátha megsegítenek az Égiek is.
Most én vagyok a vaktyúk és hétvégén találok szemet is, meg szeget is és szemetet is. :) Voltam szemészeten, új szemüveg kell. Lencsét újat kapok, a keret meg marad a régi, így azt ott kellett hagyni a boltban. Elméletileg kontaklencsével kéne lennem a héten, de én inkább a vakságot választom. Hétfőn ki is próbáltam milyen kotaklencsével és ki tudom-e szedni- mert eddig mindig vagy Anya, vagy Betti szedte ki, magamnak sose. Hát végülis 3 óra gyötrődés után hajnal fél egykor sikerült kibűvészkednem a szememből, de azóta se próbáltam meg újat. Alig várom már, hogy hazaérjek és lássak. :) Már nincs sok… még alszunk egyet, meg még egyet és még egyet aztán már látni is fogok……
……éééés ennyiiii! Leáll! Köszönjük!

Helló Ween, Halloween!

……Várjatok meg! Lemaradtam! Akkor ne várjatok……
Hát izé… utoljára egy halloweeni élménybeszámolót szerettem volt tartani, csak hát olyan jól sikerült, hogy ez elmaradt. :) Ezt és sok minden mást bepótolván írok most.
El sem tudom mondani, mennyire jó hely ez a Debrecen. Annyi minden van benne, pedig kisebb, mint Budapest. Sokkal több lehetőség is van benne, nagyon tetszik.
Például egész Debrecenben meg volt hirdetve egy tökfaragó verseny. Szobatársam meggyőzvén elmentünk és egy 3 fős csapatban faragtunk egy csuda tököt. :) Íme műalkotásaink:    
       

      

A bizonyíték, hogy mi csináltuk.:)
 Csudi jól éreztük magunkat és még nyertünk is. A legrémisztőbb kategóriában a 3. helyet lettünk.
Haj de régen írtam. És mennyi minden történt. Azt sem tudom, hogy mit meséljek…. De… már eszembe is jutott: voltam ám gólyabálon is. Csodaszép volt. Mindenki csiniben. Voltak, akik bátrak voltak és voltak, akik elegánsak. Hát félórán át csak a konfekció-bemutatót néztem a lépcsőn. Nem hazudok, tényleg legalább félóra volt, pedig nem is ismétlődtek a közlekedők. Gólyaesküt is tettünk… ebben ez évben ez volt a harmadik. Mindegyik eskü különbözött a másiktól, de már egyikre sem emlékszem, hogy mire esküdöztem. :) Na mindegy! Az eskü után meg jól elkezdődött a bál.

                    
Szóval fogtuk magunkat és elmentünk a bálba és jól éreztük magunkat. Engem például egy srác felkért ötször egymás után, bár nem nagyon akartam, de elmentem és táncoltam. Meg egyedül is! Éééén egyedül táncoltam!!!! Majd hajnal fél négykor sikerült hazakecmeregnem. Pontosabban csak a koliig. :) Szorgos rokonlátogatásba is kezdtem. Aztán hogy repül az idő, máris eljött a december. Nem is tudom mi minden történt addig. Ez van, ha visszamenőleg ír az ember a történésekről. Na mindegy, nem mentegetőzöm. A kedves olvasó bizonyára megérti a gondomat. Ha meg nem, így jártam.
A blog statisztikát nézve, arra lettem figyelmes, hogy rengeteg külföldi országban is olvassák, így arra gondoltam, hogy néhány bejegyzést, ahogy időm és energiám engedi, mondjuk németül, vagy, ha már nagy kópé leszek angolból is, úgy is megpróbálkozok írni.
December… igen, november után ez jön. Igen erősen telesedik már ilyenkor az idő. Igen telesedik…ha van tavaszodás, akkor miért ne lehetne telesedés is?! Nekem tetszik. Azt mondják, hogy Debrecenben ( nem decemberben!) már régen nem esett a hó. Most mégis. És nem is akárhogy. Meg is maradt és bokáig érő hóban kellett átcsattogni a főépületbe. Tehát telesedik… éééééés észre sem vettük de már itt is az első vizsgaidőszak. Hajaj mi lesz itt?! Vagyis volt. :) Erről nem kívánok bővebben szólni. Elég szörnyű élmény, esemény, amit vagy átéltek, vagy csak elképzelik, de semmiképp sem kellemes, hogy további időt pocsékoljak rá. A lényeg, hogy túléltem! :) Juppiii!!! Egy kerek hónapot töltöttem Debiben úgy, hogy haza sem mentem. Jó kényelmes volt. Kelés korán, hogy legyen idő tanulni és nem kellett sehova sem menni. Ej de jó világ volt. Leszámítva azt az apróságot, hogy ez idő alatt elég antiszociálissá válhat az ember. Úgy hiszem így le is zárnám az első félévről lemaradt visszatekintőt és a későbbiekben folytatom az új félévvel! :) A reklám után folytatjuk……

Karácsony

Áldott Békés Boldog Karácsonyt kívánok!

"Legyen a karácsonyod békés és boldog,
Kívánom, hogy semmire ne legyen gondod.
Legyen az új év az eddigi legjobb éved,
Kívánom, hogy csak a jó érjen el téged!"


Frohe Weihnachten!

"Wenn auf dem Kranz die Lichter scheinen,
Dann wird es hohe Weihnachtszeit;
Voll Freude denkst du an die Deinen,
Die Liebe ist zum Fest bereit."


Merry Christmas!

"Christmas is coming,
the geese are getting fat,
Please to put a penny in the old man's hat;
If you haven't got a penny,
a ha'penny will do,
If you haven't got a ha'penny,
God bless you." 

Egy csepp az értelemnek

Mivel időm egyre kevesebb, így még kis időhúzásnak a következőt:

 

 

„Nem érdemes olyan életet élni, amelyen nem gondolkodunk el”
/Szókratész/
- avagy, mi a filozófia „lényege”?

A filozófia a világegyetem, a természet, az élet okával és céljával, a történelemben érvényesülő rendezőelvvel, a tudás és megismerés lehetőségével, a szépség, művészet és nyelv mibenlétével, a jogi-politikai normák természetével, a cselekedetek helyes vagy helytelen mivoltával, Isten és a transzcendencia létével foglalkozó diszciplína. A filozófia szó jelentése az ógörög „φιλοσοφία” szóból ered, amelynek jelentése: „a bölcsesség szeretete”.
  
Arra, hogy pontosan mi is a filozófia tárgya, egyetlen szerző sem ad pontos választ. Talán a válasz keresését az evolúcióval kell elkezdenünk.

                                                                                                                                                                                      

Az ember, mikor még négy lábon járt, nem rendelkezett különösebb gondolatokkal. Ösztönlényként élte a mindennapjait, vadászott és igyekezett életben maradni. Ahogy fejlődött, két lábon járt, felegyenesedett, egyre több értelemmel rendelkezett. Elkezdett gondolkodni, például, amikor csapdát állított a zsákmánynak. Előtte nem gondolkodott azon, hogy mit tett előző nap és mit fog következő nap tenni. Csak élte a pillanatot, de a tetteiben már benne volt tudatosság. Az idők elteltével már mindent tudatosan tett és el-elgondolkodott a tettein és hogy mi, hogyan, miért van.

                                                    

„Gondolkodom, tehát vagyok.” /René Descartes/
Az embert az különbözteti meg a többi élőlénytől, hogy önálló akarattal, gondolatokkal, érzésekkel rendelkezünk.
„A vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet.” /Platón/
Az emberi természet kíváncsi, örökké kérdéseket keres, és válaszokat kreál. Ha nem ezt tennénk, akár akarva, akár akaratlan, nem is lennénk emberek. A létünkhöz tartozik, hogy megismerjük, mi vesz körül bennünket. Vagy szűkebb környezetben, vagy nézve a hatalmas végeláthatatlan univerzumot.
Valószínűleg egy kezdetleges gondolkodás eredményeként született az a kérdés is, hogy „Melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?”.

Aztán a tyúk-tojás után megszülettek a mesék, legendák, amik igen csak elgondolkodtatóak. Vegyük a fantázia dús meséket, telis tele fantasztikus nem létező lényekkel, mint például a sellőkkel, sárkányokkal, tündérekkel. Ugyan ezzel a gyerekeket akarták gondolkodásra sarkallni, mégis minket is elgondolkodtat.
„Nincs olyan lehetetlen dolog, amit egy filozófus ne tudna állítani.” /Cicero/

Ebből az idézetből, ha kiindulunk, akkor akár minden mesemondót, aki a meséiben hatalmasakat lódít, filozófusnak nevezhető. Így a filozófiát nem csak filozófusok művelhetik, hanem hétköznapi emberek is. Elmélkedni a dolgokon mindenki tud. Sok film és könyv is kapcsolódik ehhez a témához. Például, az Óz a nagy varázsló című film, ahol Dorothy kerül válaszút elé. Vagy a Polar expressz című film, ahol a kisfiúnak kell eldöntenie, hogy felszáll-e egy olyan vonatra, amiről nem tudja, hogy hova tart, vagy sem. Minden út visz valahova.

       

Az önismereti kérdések, amikor választani, vagy hogy melyik úton haladjak tovább, ez mind elmélkedéssel jár, és mindig érintenek filozofikus gondolatmeneteket. Bár a filozófiát nem lehet behatárolni, mert mindenhol jelen van, kezdve a természettudományokkal, egészen az irodalomig mindenhol. Meghatározni is nehezen lehet, mert mindenkinek mást-mást jelent.
Mint most is elmélkedünk a filozófia lényegén és filozofálunk az élet értelmén. Tudnánk-e e nélkül az elmélkedés nélkül élni? Az állandó kérdésfeltevésekkel olyan válaszokat kapunk, amik a mai világ fejlődéséhez elengedhetetlenek.
„Ami az egyik évszázadban filozófia, az a következőben józanész.” /Henry Ward Beecher/

Így megy ez a történelem folyamán. Amin az egyik évszázadban elmélkednek, mit kéne, hogyan kéne helyesen csinálni, azt egy másik évszázadban megvalósítják, és alapvetőnek tartják.
„Amit sohasem vontak kétségbe, az nincs bebizonyítva.” /Denis Diderot/
Még a mai napig vannak olyan területek, ahol a kérdésekre nem kaptunk választ. Vannak, akik nyomoznak a válaszok után, de csak fél válaszokat kapnak. Vannak, akik tovább keresnek a válaszok után, akadnak olyanok is, akik megelégszenek ezekkel a fél válaszokkal. Bebizonyítatlanul maradnak. A filozófus nem elégszik meg ezzel, kutat és bizonyít.
    
A változás örök, amit a filozófiáról régen és most alkotott képek összehasonlítása be is bizonyít. A jelenkori filozófiára nagy hatással van a technika fejlődése és a természettudományos ismeretek gyarapodása. A természettudomány a filozófia mércéjévé vált: a modern fizika kiszélesítette a világképet: a kvantumfizika és a relativitáselmélet a világ új szemléletét jelentette a különösen kicsi és különösen nagy tárgyak esetén. A neopozitivista filozófusok a természettudományok egzaktságát és átvizsgálhatóságát teszik alapelvé.
Emberek vagyunk, tehát gondolkodunk, gondolkodunk, tehát emberek vagyunk. A filozófia kimeríthetetlen kérdéstárából meríthet bárki kedvére. Van mindenkinek való.
„Azzal pocsékoljuk el a legtöbb időt, ha nem gondoljuk végig a dolgokat.” /Alfred Herrhausen/
Így, ne pocsékoljunk több időt!

Források:

http://idezetekkonyve.hu/filozofia
http://www.citatum.hu/kategoria/Filoz%F3fia/2
http://hu.wikipedia.org/wiki/Filozófia

Egy falat gondolkodás

"Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,

ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,

ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,

ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és

ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat."

Frank Otlaw

Gnóthi szeautón!- Ismerd meg önmagad!

A híres mondat – „Gnothi szeauton” a görög delphoi jósda bejárata felett olvasható.

Az önismereten azt értjük, hogy az embernek áttekintése van saját személyisége összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése van viselkedésének rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, helyesen ítéli meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepét, hatását. Felfedezni önmagunkat mindannyiunk vágya: megismerni mi rejtőzik bennünk, mire vagyunk képesek, hogyan reagálunk vagy válaszolunk bizonyos helyzetekben - Kik is vagyunk valójában?
“A boldogsághoz vezető legrövidebb út: az önismeret.” (Tatiosz)
Önismeretre szükségünk van ahhoz, hogy boldog és egészséges életet éljünk, de ehhez nagyon nagy erőfeszítéseket kell tennünk. Meg kell találjuk a belső harmóniát önmagunkkal.
Amíg eljutunk az önismeret legelső lépcsőjéhez, sok más lépcsőt kell megmásszunk. „Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.”

“Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések.” (Greg Leroy)
Vagyis, minden egyes kérdést, amit felteszünk magunknak erőt adnak ahhoz, hogy valódi énünkről lerántsuk a leplet és meglássuk igazi arcait. Arcait?! Igen, azt. Hányan is vagyok? Ha magától értetődő lenne, hogy „egyen”, nem is kéne tovább gondolkodni. Ám kell. Ugyanis Honti Margó pszichoterapeuta szerint, aki képzett e téren, azt mondta, hogy egy embernek 6 alszemélyisége van. Ezek mind bennünk élnek együtt egymással. Ezeket kell megismernünk.
„Ép testben ép lélek.”- “A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni.” (Platón)

E gondolat szerint, ha ép az elménk, a lelkünk, akkor a testünk és egészséges. –És ugye a boldog élethez az egészség elengedhetetlen. - Ha testünk beteg, a betegség okát nem a testben kell keresni, hanem lelkünkben, elménkben és ha megvan a problémát kiváltó ok, meg kell szüntetni.
“Gondolkodásmódunk befészkeli magát életünkbe. Erősebb befolyást gyakorol ránk, mint legmeghittebb társas kapcsolataink. Legbizalmasabb barátaink nem alakíthatnak annyit életünkön, mint dédelgetett gondolataink.” (J.W. Teal)
Az ember gondolkodás módja képes befolyásolni nézeteit. Ha egy ember negatív gondolkodású, borúlátó, mindenben csak a rosszat, negatívat látja, befelé fordulhat. Ezáltal egyedül marad, nem kapja meg a kellő támogatást, segítséget, ha egy akadályhoz érkezik és nem lesz meg a kellő ereje a feladat megoldásához. Céljait nem éri el és boldogtalan lesz. Egy pozitív gondolkodású ember nekifut, ha kell ezerszer is, mert megvan hozzá a kellő lendülete, ereje. A problémák láttán nem dől össze. Tovább megy. Hiszen ezek is hozzátartoznak az élethez és segítenek fejlődésünkben.
“Sohasem maguk a körülmények szabják meg kedélyállapotunkat, hanem mindig a hozzáállásunk a körülményekhez.” (Thorwald Dethlefsen)
A hibáink is. Miért is vétenénk el hibákat, ha nem tanulnánk belőlük?
“Már most is bennünk van az az erő, ami ahhoz kell, hogy megtegyük azokat a dolgokat, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy lehetségesek. Ez az erő rögtön elérhetővé válik, amint a gondolkodásunkat/hitünket megváltoztatjuk.” (Maxwell Maltz)

“Az önmagunkról alkotott kép és a szokásaink, jellemzően együtt mozognak. Változtasd meg bármelyiket és a másik automatikusan változni fog.” (Maxwell Maltz)
Az ember egy ingerekben gazdag környezetben, világban él. Szokásait kisgyermek korától veszi át a környezetében élőktől. Ahogy cseperedik a gyermek, úgy rögzülnek a szokások, gondolatok, gondolkodásmódok. Ezek a felvett szokások nem biztos, hogy létfontosságúak számunkra. Lehet, hogy ha nem látjuk ezeket, nem is használnánk őket soha. Előfordul, hogy más róla a véleményünk, sőt, talán ellenezzük. Ha szándékosan leszoktatjuk magunkat ezekről, gondolataink átváltoznak e szokások nélküli gondolkodásmódra. Más lesz a szemléletünk az élethez, világhoz, másokhoz és magunkhoz való hozzáállásunk.
“Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és a többi emberről, a dolgok és az emberek megváltoznak vele szemben… Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít… Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk… Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye… Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük…” (Dale Carnegie - Sikerkalauz / How to Stop Worrying and Start Living)

                                                                                                                                                                                          

“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.” (Márai Sándor: Ég és Föld)
Lelkünket is, mint kertünket, lakásunkat tisztán kell tartani. Ha bepiszkolódik, elgyomosodik, ki kell gyomláljuk, hogy a benne élők egészségesen fejlődhessenek. Lelked, mint a természet évszakai változik. Hol szomorkásabb, hervadtabb hangulatú, hol pedig minden virágba borul. Hogy ezek egyensúlya fennmaradjon, vigyáznunk kell rá, mint a kertész a kertre, nehogy gyom nője be, mert idő előtt kerülhet változásra sor és felborul az egyensúly.
„- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.

- Nem találják meg - mondtam.

- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…

- Minden bizonnyal - feleltem.

- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni…. Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

“Senki sem ismerheti meg teljesen egy másik ember lényegét, csak akkor ha szereti. A szeretete teszi képessé arra, hogy meglássa a szeretett személy alapvető vonásait és tulajdonságait; sőt mi több, meglássa a benne rejlő lehetőségeket is.” (Viktor E. Frankl)
Van egy barát Csaba, aki már megismerte önmagát. Ennek a barátnak van egy barátja Jancsi. Jancsi még keresi magát, de egyedül nem találja. Segítségre van szüksége, ezért kéri Csabát. Ahhoz, hogy meglássa milyen is ő, nem a szemére van szüksége. Az ember külsője lehet árulkodó, de sokszor csalóka. Ezért Csaba, mikor találkozik Jancsival, beköti a szemét, hogy egy világtalan szemével, vagyis a szívével láthassa, világíthassa meg valódi énjét. Mert ha csak nézné és abból próbálna rájönni, hogy a teste mit is rejthet, nem látna sok mindent. Az ember lelkét megismerni és láthatjuk az egész lényét. És miután már mi látjuk őt, tudjuk ki elé, hova tegyünk egy tükröt, hogy ő is képes legyen látni önmagát. Hatalmas segítség.
Az önismeret útjai végtelen sokszínűek lehetnek. Az ember megpróbálhatja egyedül, ha elakad, kaphat segítséget. Mindenki hasonló problémákkal küzd és rengeteg megoldása létezik. De ha már elismertük azt a tényt, hogy nem vagyunk tisztában magunkkal, jó úton járunk. A következő lépéseket az ember természetéből, nyughatatlanságából adódóan úgyis megtesszük. És nem is számít, hogy sikerül-e teljesen megismernünk magunkat mind a hat személyiségünkkel, hanem az, hogy egyáltalán meg akartjuk ismerni magunkat és ezért lépéseket, erőfeszítéseket teszünk és a felfedezettekből is tanulhatunk. Hiszen egész életünk folyamán csak tanulunk. És utunk során rájöhetünk, hogy akármeddig is jutunk, jó irányba tartunk, hiszen az úton vagyunk. És a végetnemérő utazás elkezdődött. Más feladatunk nincs is, mint élvezni és tanulni, nem pedig letudni.
"Az egyén erőfeszítéseinek legértékesebb eredménye nem az, amit kap, hanem amivé válik a tevékenysége által." (John Ruskin)

Az önismeret, önmegismerés egy olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, amely során megismerjük személyiségünk tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését. Az önmegismeréshez szükség van őszinteségre, hogy be tudjuk vallani magunknak azokat az igazságokat is, amelyek bevallása fájdalommal jár. Az önismereti folyamatot jó esetben önelfogadás követi.
Boldogság-egészség-szeretet-őszinteség-bátorság-erő-hit-erő-bátorság-őszinteség-szeretet-egészség-boldogság…. Körforgás a boldog és sikeres élethez.

“A világ egyetlen főiskolája és egyeteme sem tehet érted többet, mint hogy segít neked segíteni önmagadon.” (Frank Bettger)

Hát akkor tegyük meg első lépésünket ezen az úton, hogy megkezdődhessen az ezermérföldes utazás is!